A magyar katonai híradás története I.

Dr. Szőts Zoltán Oszkár ismertetője a Haditechnika folyóirat 2023/5-ös számában:

Hiánypótló könyvsorozat első kötete látott napvilágot 2023-ban. A már-már elcsépeltnek ható jelző jelen esetben valóban bír létjogosultsággal: első ízben vehetnek kézbe az olvasók olyan szakmunkát, amely azzal a céllal született, hogy monografikus mélységben, tudományos alapossággal dolgozza fel a magyar katonai híradás történetét. A szerzők az általános és a katonai történelmi háttérre egyaránt támaszkodtak, amikor esemény- és szervezetcentrikusan megírták az 1848 és 1918 közötti időszak összekötő-, távíró- és postatörténetét. A tervezett második rész az 1918 és 1945, a harmadik az 1945 és 1955 közötti időszakokat fogja tárgyalni, a negyedik pedig az 1955-től 1990-ig terjedő korszakba kalauzolja majd el az érdeklődőket.

A kronologikus rendben haladó, bőséges forrásanyagot felvonultató könyvet olvasva hét évtized haditechnikai fejlődése elevenedik meg, amely egyszerre forradalmasította és tette nélkülözhetetlenné a hírközlést. Hogy miért? Csak két példát kiragadva: az első világháború kontinensnyi frontvonalait már nem lehetett egy domboldalról belátni és néhány lovas futárral irányítani, továbbá a tüzérségi eszközök hatótávolságának növekedése miatt sorra kellett új eszközöket és módszereket alkalmazni a célok felderítésére, a tűzvezetésre és -helyesbítésre. Utóbbi feladatokhoz egyre inkább alkalmaztak ballonokat, léghajókat és repülőket, valamint fejlesztették a meteorológiai előrejelzés rendszerét is. Ami az előbbi példát illeti: az olyan találmányoknak a megjelenése, mint az elektromos és a szikratávíró, a Morse-kód vagy a telefon lehetővé tette a szárazföldi tömeghadseregeknek és a flottának az irányítását, manővereiknek összehangolását. Ez persze azt is jelentette – a kötet szerzőinek találó megállapítása szerint –, hogy „az I. világháború folyamán a rejtjeltevékenység és a rádiófelderítés kiemelt szerepet játszott. Az információszerzés elsődleges forrása a rádió-, a vezetékes távíró- és távbeszélővonalak lehallgatása, valamint a rejtjelezett és kódolt küldemények megfejtése, feldolgozása és értékelése volt. Az információ, az információs fölény megszerzése döntő tényezővé vált.” (168.)

A rendkívül adatgazdag kötet kétségen kívül hasznos forrása lesz a hazai had- és technikatörténeti kutatásoknak. Történettudományi értéke azonban nemcsak ebben áll, hanem abban is, hogy rámutat egy nem közismert szempontra az Osztrák–Magyar Monarchia első világháborús veresége kapcsán. A szerzők megállapítása szerint a dualista birodalom katonai vezetői „nem kellő mértékben ismerték fel az információ kulcsfontosságú szerepét a modern hadviselésben”, nem fordítottak kellő méretű erőforrást a felderítésre, és nem is vették kellőképpen figyelembe a döntések meghozása során. (235.)