1942. március 14-én született Tiszadorogmán.
Tanulmányait 1956-ban kezdte a „II. Rákóczi Ferenc” Katonai Középiskolában. Az Egyesített Tiszti Iskolán 1964-ben, kitüntetéses oklevéllel végzett gépkocsizó lövésztiszti szakon és egyben jeles minősítésű földrajztanári diplomát szerzett a szegedi Tanárképző Főiskolán. Csapat-, majd Kossuth Lajos Katonai Főiskola-i szolgálat után az 1969–1972 közötti években jeles eredménnyel elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát. Ezt követően 1972–1977 között az akadémia Hadművészet-történeti Tanszékének volt oktatója, majd az 1977–1981-es években tanszékvezető-helyettese, 1981-től 1984-ig tanszékvezetője, 1984-ben pedig az akadémiaparancsnok társadalomtudományi helyettesévé nevezték ki. 1989–1991 között a Zalka Máté (Bolyai János) Katonai Műszaki Főiskola parancsnoki beosztását töltötte be, 1991. július 1-jétől a ZMKA parancsnoka volt, 1996. szeptember 1-től megbízott rektora, 1997. március 15-től 2007. március 14-ig pedig alapító rektora, majd ezt követően folytatta egyetemi tanári tevékenységét.
Tanári munkája mellett 1976-ban elvégezte az ELTE BTK történelem szakát, ahol ezt követően bölcsészdoktori címet szerzett 1977-ben. 1981-ben védte meg a hadtudomány kandidátusa, 1987-ben pedig a hadtudomány doktora értekezését. 1988-ban nevezték ki egyetemi tanárrá. 2011-től a ZMKA Rector Emeritusa. 2014-től a NKE Professor Emeritusa.
Szakterületei a II. világháború hadműveletei; Magyarország a II. világháborúban; illetve a Magyar Királyi Honvéd Légierő története, mely témákat a ZMKA-n, a ZMNE-en, a BJKMF-n, valamint az ELTE BTK-n tanította, illetve tanítja jelenleg is. Az elnyert Széchenyi-ösztöndíjnak köszönhetően megkezdte, illetve végzi a II. világháború utáni katonai felsőoktatás történetének feltárását és publikálását.
Széles körű tudományos tevékenységet fejtett ki, így aktívan vett részt a hazai és nemzetközi tudományos közéletben. Számos magyarországi és külföldi tanácskozás szervezője, illetve résztvevője volt. Hosszú évek óta aktív közreműködője volt a tudományos továbbképzéseknek.
A TIT Országos Hadtudományi Választmányának elnöke volt 1985-től 1989-ig, illetve a TIT Budapesti Szervezete Hadtudományi Szakosztályának 1982–1991 között volt elnökségi tagja. Az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága Hadtudományi Szakbizottságának 1981–1996-ig, a TMB Plénumának pedig 1991–1993 között volt tagja. A HM Felsőoktatási és Tudományos Tanácsában 1992 és 2001 között dolgozott. A Kormányzati Koordinációs Bizottság Tudományos Tanácsának tagja 2001-től 2007-ig. A Magyar Tudományos Akadémia Küldöttközgyűlésének tagja (1994–2001), az MTA Hadtudományi Bizottságának elnöke (1994–2002), az MTA levelező tagja 2001-től, rendes tagja 2007-től. Az MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíj IX. Szakértői Kollégium elnöke (2004–2010), az MTA IX. o. osztályelnök-helyettese (2004–2011). Az Európai Jogakadémia elnökségi tagja (2005–), az Európai Jogakadémia Hadijog és Biztonságpolitika Tagozat elnöke (2005–), az MTA multi(inter)diszciplináris akadémiai doktori pályázatok eljárási rendjét kidolgozó bizottság tagja (2005), az MTA Doktori Tanácsának póttagja (2005–2007). Az MTA Szociális Bizottságának tagja (2006–2009), az MTA Doktori Tanácsának társelnöke (2008–2014), a Közös Európában Együtt Emlékezzünk Nemzetközi Alapítvány Kuratóriumának elnöke (2008–2014).
Tagja a NATO-akadémiaparancsnokok Konferenciájának, illetve a Magyar Rektori Konferenciának (1991–2007).
Az Élet és Tudomány szerkesztőbizottságának az 1980-as években, a Hadtörténelmi Közleményekének pedig 1980-tól 1999-ig volt tagja. 2020-tól a Hadtudomány szerkesztőbizottságának tagja.
Tizenhárom kormánykitüntetéssel, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal (katonai tagozat) rendelkezik. 2003-ban az Osztrák Köztársaság Nagy Érdemrendje (Großes Ehrenzeichen für Verdienste um die Republik Österreich), 2006-ban pedig a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének lovagi fokozata kitüntetésben részesült, valamint Kőbánya (Budapest, X. kerület) díszpolgára címet kapott. 2007-ben a Szigetvár Önkormányzata által 1997-ben alapított Költő és Hadvezér Zrínyi Miklós Díj kitüntetésben részesült.
Tudományos tevékenysége elismeréseként 1987-ben kitüntették a „Zrínyi Miklós Emlékgyűrű”-vel, 1995-ben pedig a „Zrínyi Miklós-díj”-jal. 2003-ban a „Rendvédelem-történetért Érdemrend”-del. Az oktatási és kulturális miniszter a magyar kultúra napján (2008. január 22-én) a „Szent-Györgyi Albert-díj”-jal tüntette ki.
Orosz nyelvből 1987-ben tett felsőfokú, angol nyelvből pedig 1993-ban középfokú állami nyelvvizsgát.
Két felnőtt gyermeke, négy unokája van.
---
Szeretve tisztelt szerzőnktől az alábbi nekrológgal búcsúzunk.
A tudomány igaz mosolya
Nem, nem befejezetlen a mű!
Ez a könyv se az. Csak pár sor úgy maradt.
Ezt mondjuk mi, akik maradtak még egy időre itt, ebben a világban. Sokan vagyunk férfiak is, akik megkönnyezték a halálod hírét, Rektor Úr! Sokan vagyunk, s nem csak katonák, egyetemi polgárok – mi, akik még nagyon sokáig érezni fogjuk azt a hatalmas űrt, amit magad mögött hagytál, Miklós! Ha parancsnokként gondolok rád, akkor „Altábornagy Úr!” állna itt a Miklós helyett, de rád emlékezni nem lehet másképp, csak így, csupa-csupa nagybetűs EMBERKÉNT. Mert az a hatalmas tudás, emberség és alázat, amivel a tudományért, az Akadémiáért, majd az Egyetemért, minden egyes emberedért kiálltál, így öltött formát. Sokszor kellett kiállnod és harcolnod ezek közül valamelyikért, de volt egy páncél, amely – szinte – mindentől megvédett a küzdelmeid során: az a hatalmas tekintély, amit – nem csak a kapukon belül – kivívtál.
„Így jött le!” – mondhatnánk, ha nem tudnánk, minimum egy rosszalló pillantással azonnal javítasz és megfeddsz minket. Azt pedig senki se akarta, aki ismert! Mert aki valaha veled szolgált, dolgozott, az átélte, mi a tisztelet. Aki tőled tanulhatott, az megtapasztalhatta azt is: semmit nem adnak ingyen! Az a jelölt pedig, kit az a szerencse ért, hogy témavezetője voltál, azt is tudta legbelül: létezik még annál is nagyobb türelem! Aki pedig részt vehetett egy-egy általad elnökölt védésen, az újra és újra megélni akarja azt a sok-sok varázslatos pillanatot, amelyeket szellemed ezen eseményekhez is hozzátett. Az a humor, ami az élettapasztalatodból és a hatalmas lexikális tudásodból ötvöződött, már soha nem lehet velünk, csak a rád emlékező anekdotáinkat színesíti. De az már nem az! Sohase lesz az!
Ez a könyv adja most az apropót az elköszönésre, még akkor is, ha azért halljuk, amint vitatkozol – most éppen velünk. Az első mondatok és a fentiek miatt biztosan.
– Marad is már örökre befejezetlenül, árván! – mondod. Mert te nem szerettél semmit se úgy hagyni. S valóban úgy marad, mert távozott a szellem, amely szavakba öntve, érthető mondatokká formálta a tudást, amelyet kitartásoddal, szorgalmaddal és emberségeddel szereztél, majd számunkra is befogadhatóvá téve átadtál. Nem pörlekednél, csak vitáznál.
Éppen úgy, mint az utolsó előtti napon a kórháziakkal, hogy maradjon nálad a laptop és a telefon, mert online órád lesz, neked dolgod van.
Minden harcot megvívtál, de a SARS-CoV-2 legyőzött.
„Életének 79. évében, 2021. március 9-én elhunyt M. Szabó Miklós nyugállományú altábornagy, hadtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektora, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rector emeritusa.”
Fáj!
Nyugodj békében, Rektor Úr!
Kiss Dezső
