A könyv a Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaság veteránjainak visszaemlékezései alapján mutatja be azt az afganisztáni háborút, amelyet a Szovjetunió védelmi minisztere, Dmitrij Usztinov „egy korlátozott szovjet kontingens Afganisztánban való tartózkodásának” nevezett. Ennek a kontingensnek azonban nem sikerült úrrá lennie Afganisztán területének 20 százalékán, és nem tudta megtörni a megszelídíthetetlen afgánokat sem. Az oral history szabályai szerint készített interjúk – közel 150, háborút megjárt moldovai veteránnal készített hangfelvétel – képezik a kötet tartalmi gerincét, olyan szempontokat tükrözve, amelyeket más tudományos kutatók nem elemeztek a szovjet–afgán háborúval kapcsolatban. A nézőpont elsősorban a fronton harcoló katonáé, aki távol a politikától lép fel a számára ismeretlen afgán ellenséggel szemben. Úgy, hogy több ezer kilométerről rendelték oda, mivel az Afganisztánhoz közeli területekről átvezényelt szovjet katonák különböző okok miatt erre nem voltak képesek, megfelelőek. Ezen a szemüvegen keresztül fedezzük fel és ismerjük meg a szovjet (moldovai) zászló alatt harcoló katonák kiképzését, a propagandát, amellyel befolyásolták őket a toborzás alatt, az afgán ellenállás taktikai, technikai felszereltségét, harci pszichológiáját, ugyanakkor a mudzsahed társadalom mellett a szövetséges afgán hadsereg felépítését, haderejét, az afgán katonák gondolkodásmódját és számos egyéb aspektust.
A szerző kitartó munkájának köszönhetően a személyes intimitást érintő mélységekig juthat el az olvasó, megismerve az afgán család hétköznapjait, a szokásjogot, a lakhatást, a mindennapi megélhetést a háborús körülmények között és a hitet. De azt is, hogy miként történhetett meg nap nap után, hogy a szovjet (moldovai) katonákat azok a számukra már ismertnek hitt afgánok ölték meg éjszaka, akikkel napközben még mosolyogva üzleteltek. Hasonló aprólékossággal tárja elénk a szerző a szovjet hadsereg működését: a logisztikai hátteret, a hierarchikus kapcsolatrendszert, az újoncok „betörését”, a bajtársiasság paradox háborús körülmények közötti gyakorlatát, a katonák szabadidejének eltöltését, a káros szenvedélyeket. Mindezen motívumok állandósága és aktualitása egy egészen más nézőpontból mutatja be az afganisztáni háborút, mint ahogy az a napi, sokszor egy-két mondatos hírekben elhangzott.
Összességében egy olyan forrásfeldolgozást vesz kézbe az olvasó, amelynek jelentősége napjainkban tovább nő, hiszen egy korábbi háború szereplőinek jellemrajzát követhetjük végig benne. Ezek a katonák intervenciós hadműveletben vettek részt, és családi gyökereik, képzettségük alapján próbáltak megfelelni egy idegen országban és kultúrában úgy, hogy egyszerre kellett (volna) megérteniük saját szerepüket (felszabadító vagy ellenség), ugyanakkor túlélni a háborút a számukra idegen és veszélyes környezetben, kultúrában.
